Messzi fények…



Éltednek hajnalán éppen csak túlléptél,

de éveid számában már százat is megéltél.

Gondok iszony súlyát vállaidra vetted,

s vesztettél valakit, pedig annyira szeretted.

Tenger sós könnyeid minduntig hullattad,

szívednek fájdalmát meg mégsem mutattad.

Alagút mélyébe te messzire haladtál,

s nap, mint nap érezted, egyedül maradtál.

Megfáradt szemeid a távolba merengtek,

sötétnek peremén meg fényeket kerestek.

Elmédnek legmélyén zord háború dúlt,

s te csak feszítetted a láthatatlan húrt,

mely, ha néha napján elpattanni látszott,

lelked vigaszára mégis szépen játszott.

Mostan meg érzed, biz kitépnél tölgyeket,

s elmosnál mindent, mint folyók a völgyeket.

Aztán meg repülnél, fel a messzi légbe,

máskor meg enyésznél a csillagok tüzébe.

S ha az éj sötét vásznát reád teríti,

a félelem tested oly rútul bekeríti.

De történjék bármi, nem kell már félned,

van már ki óvjon, s így kell hát élned.

Hisz Isten már tudja, mit kellene tenni,

Mert…. mást nem akar, csak Boldognak lenni.

Alagút gyomrán túl hidd, vannak még remények,

hisz a sötéten túl még élnek Messzi fények.



Bernát János