Szeretteink - akik szívünkben örökké élnek - Nyugodjanak békében!

Én a magas égre néztem, önzőn,
s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál,
ahonnan mégegyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbócomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden
biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová vissza-szállhatott
lelkem, ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hivott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled,
hogy beváltottam-e reményeidet,
mikor kóborlásaimra idulva
arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget
még egy percre, hogy elmonjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva,
mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiálltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!

Ne sírj

Sírtál minden éjjel,
Könnyeid tengerével,
Visszahozni nem tudod már, ki messze jár...
Próbáld gondolatban,
Lassan láthatatlan leszel,
És követed az ég felé, hív egy új világ
Távolból, hozzád szól,
Amíg a földön élsz oda tartozol!
Várj még, s ha jó leszel
Hidd el Te is ide érkezel!

Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,
Azokért Ki útra kel a fénnyel,
Ne félj a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé...

Újból átölelnéd,
Lennél aki megvédenéd,
Mindentől, mindenkitől...
Némán elkísérnéd, felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át...

Engedd el, mennie kell,
Hiszen Ő a földnél jobbat érdemel!
Így jó, nem éred el,
De átölel majd ha jó leszel!

Ne sírj hát, hiszen hálát ad az ég,
Azokért Ki útra kel a fénnyel,
Ne félj a lelke él,
Csak elbújt egy felhő mögé...

Hidd el nincs vége még ha meghalunk,
Egy új világba indulunk...
A Földről elszökünk, de az ég kapuját,
Csak lelkünk lépi át...
Mester és tanítványa

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.


Égig érjen a fény, és mi úgy szereténk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.


Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre,
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
És mindenkiért, aki nem hiszi ezt,
Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.

(Demjén Ferenc: Gyertyák)

Messzi fények…



Éltednek hajnalán éppen csak túlléptél,

de éveid számában már százat is megéltél.

Gondok iszony súlyát vállaidra vetted,

s vesztettél valakit, pedig annyira szeretted.

Tenger sós könnyeid minduntig hullattad,

szívednek fájdalmát meg mégsem mutattad.

Alagút mélyébe te messzire haladtál,

s nap, mint nap érezted, egyedül maradtál.

Megfáradt szemeid a távolba merengtek,

sötétnek peremén meg fényeket kerestek.

Elmédnek legmélyén zord háború dúlt,

s te csak feszítetted a láthatatlan húrt,

mely, ha néha napján elpattanni látszott,

lelked vigaszára mégis szépen játszott.

Mostan meg érzed, biz kitépnél tölgyeket,

s elmosnál mindent, mint folyók a völgyeket.

Aztán meg repülnél, fel a messzi légbe,

máskor meg enyésznél a csillagok tüzébe.

S ha az éj sötét vásznát reád teríti,

a félelem tested oly rútul bekeríti.

De történjék bármi, nem kell már félned,

van már ki óvjon, s így kell hát élned.

Hisz Isten már tudja, mit kellene tenni,

Mert…. mást nem akar, csak Boldognak lenni.

Alagút gyomrán túl hidd, vannak még remények,

hisz a sötéten túl még élnek Messzi fények.



Bernát János

A hosszú szünet fájdalmas oka: Valaki elvesztése...az Űr megtapasztalása.Szembenézni a felfoghatatlannal, a megválaszolatlan kérdésekkel, amik folyamatosan hangosan zakatolnak a fejemben... Hogyan lesz tovább? Miért ilyen méltatlanul kellett mindennek befejeződnie? Miért nem volt végső búcsú, miért kerültek fontos történések az örök feledés homályába??? Miért???



Nagyimért ...




Valamikor úgy hallottam
apróléptű kiskoromban
nagyanyámtól, ki csodákból
bölcs papoknál többet ismert,
hogy a csillag fönn az égen
kis lyukacska, cifra ablak,
melyen által angyaloknak
szent karai ránk nevetnek,
s a Nap az Úr látó-háza,
a Hold pedig Máriáé,
mi Urunknak szent Anyjáé,
aki el nem hagyna minket –

Nagyanyám még arra intett:
hogyha meghal, égre lessek,
nagysugarú csillagocskát
Tejút-szélben megkeressek,
mert reméli, néki is jut
egy kis ablak mennyek alján,
merthogy mindig szeret engem,
távolból is vigyáz majd rám,
s megígéri már előre,
úgy kinyitja, olyan tágra,
hogy az egek fényessége
lángot vet az éjszakába –

– ha jó leszek, egy sugarat
elkér szemem bogarába.

(Szent-Gály Kata: A csillag ablakok)

Kérdések és válaszok,gondolatok áramlása.Elfogadni az elfogadhatatlant.Mintha nem lenne elég a teher, azokhoz újak csatlakoznak.Erőt kell meríteni!Az elmerülés veszélyes.Hogyan lesz a továbbiakban?
Új feladat, új lehetőség vár.Az új feladat pedig új embert kíván.Ez legyen a cél! Így könnyebb lesz. :))

Van egy kedvenc oldalam. Ott nagyon sok idézetet, képet találok. Ez az egyik gyöngyszem.Ha legközelebb rátalálok, feltétlenül megjelenítem! :))

Létezik, hogy valakinek csak rossz tulajdonságai vannak? Elképzelhető, hogy csak szemrehányás illeti? Mi lehet ennek a valódi oka?
Számomra ez elképzelhetetlen. Nyilvánvalóan egyéni hozzáállás kérdése és inkább sajnálni kell azt az embert, aki ilyen szemlélettel nézi a másik embert. Ugye?
Az sem számít, hogy ezzel a szemlélettel folyamatosan a földbe döngöli a másik személyt...Megalázza, lesemmizi, személyiségét tapossa...

Az elmúlt egy hónap az idősekkel való méltatlan bánásmód valódi megélésével telt...Mint külső, tehetetlen szemlélődő tekintettem mélységes felháborodással a szemem előtt lejátszódó embertelen, közönyös, nemtörődöm és felelőtlen emberi magatartással.Nem lehet szavakba önteni, mert minden szó gyenge próbálkozás lenne ezek kifejtésére és egyáltalán elmondására.

Ismét a versekhez fordultam...

Hiszem, hogy mindenkinek feladata van az életben.Hiszem, hogy van Isten. Köszönöm, hogy már születésem előtt kiválasztott és azóta is mellettem áll.
Fontos kapaszkodó azoknak (is), akik különben egyedül lennének.Akik család nélkül kénytelenek életüket megélni és így mégsem maradnak segítség nélkül...Köszönöm.
Különös megélni azt, hogy léteznek olyan nők, akikben nincsen anyai ösztön. Furcsa, hogy az állat is ragaszkodik a kölykéhez, de vannak emberek, akik erre nem képesek.
Rossz mintát mutatva ezzel a gyermekeiknek. Mivel képtelenek voltak szeretni, simogatni, megölelni, így ezt nem is tudták továbbadni...Maradt a korcs, érzelem nélküli, rideg, embertelen lény belőle a következő generációban.Adja Isten, hogy még időben megvilágosodjanak és lelkük töltődjön meg érzelemmel, pozitív érzelmekkel...Még életükben adassék meg nekik, hogy megtapasztalják a (valódi)szeretetet, és a tudattalan szeretni vágyást ne tárgyak, anyagi dolgok felé irányítsák.

Ismét egy gyöngyszem...

József Attila
`József Attila`, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még
anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító
intézethez, mégiscsak másért örülünk neki

Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak
gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy
bennetek lakik, az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy
lesznek frissek és épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is
gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek,
mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan
őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
1925. ápr. [?]

A legelső bejegyzést a legnehezebb elkezdeni. Talán ezért is kezdtem verssel...
Mostanában a legtöbbet az foglalkoztat, hogy mennyire nem törődünk az idős emberekkel.Sokan mellőzve, magukra hagyva, valódi törődés nélkül élik mindennapjaikat.Számukra nem vigasz, hogy már egymással sem törődnek annyit az emberek, illetve csak felületesen. A legrosszabb érzés ebben a helyzetben a tehetetlenség...

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse


Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

---

A kezdet...

13. Fejezet Pál apostol első levele a korintusiakhoz
1. A szeretet himnusza.
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
2.Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.
3.Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.
4.A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
5. Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
6.Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
7.Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
8.A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszűnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.
9.Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is.
10.Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér.
11.Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.
12.Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színről-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.
13.Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.