2010. október 7., csütörtök

Messzi fények…
Éltednek hajnalán éppen csak túlléptél,
de éveid számában már százat is megéltél.
Gondok iszony súlyát vállaidra vetted,
s vesztettél valakit, pedig annyira szeretted.
Tenger sós könnyeid minduntig hullattad,
szívednek fájdalmát meg mégsem mutattad.
Alagút mélyébe te messzire haladtál,
s nap, mint nap érezted, egyedül maradtál.
Megfáradt szemeid a távolba merengtek,
sötétnek peremén meg fényeket kerestek.
Elmédnek legmélyén zord háború dúlt,
s te csak feszítetted a láthatatlan húrt,
mely, ha néha napján elpattanni látszott,
lelked vigaszára mégis szépen játszott.
Mostan meg érzed, biz kitépnél tölgyeket,
s elmosnál mindent, mint folyók a völgyeket.
Aztán meg repülnél, fel a messzi légbe,
máskor meg enyésznél a csillagok tüzébe.
S ha az éj sötét vásznát reád teríti,
a félelem tested oly rútul bekeríti.
De történjék bármi, nem kell már félned,
van már ki óvjon, s így kell hát élned.
Hisz Isten már tudja, mit kellene tenni,
Mert…. mást nem akar, csak Boldognak lenni.
Alagút gyomrán túl hidd, vannak még remények,
hisz a sötéten túl még élnek Messzi fények.
Bernát János
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
